Az Európai Unió hivatalos portáljához tartozó weboldal

Közbeszerzéssel kapcsolatos kutatás

Az Európai Unió Kiadóhivatalának feladata az „Átláthatóság a közbeszerzésben” elnevezésű előkészítő intézkedés végrehajtása.

E feladatának ellátása keretében a Kiadóhivatal ösztönzi a közbeszerzéssel kapcsolatos kutatást. E célból a szervezeti egység közbeszerzési szakértőknek szóló, kutatási projektekre irányuló felhívást tett közzé.

A beérkezett pályázatok közül három projektet választottunk ki, melyeket most közreadunk. Az alábbi táblázat a kutatók nevét, valamint a projektek címét és rövid leírását tartalmazza.

Szerző(k) A projekt neve A projekt leírása
Isabel da Rosa A közbeszerzés átláthatóságával kapcsolatos projektek tára A projekt célja: leltárt/adattárat készíteni a közbeszerzés átláthatóságával foglalkozó projektekről, ideértve azokat az eszközöket is, amelyeket két vagy több tagállamban a közbeszerzés nyomon követésére használnak.
Ana-Maria Dimand és Andrea Stefano Patrucco Átláthatóság és nyílt hozzáférésű adatok a közbeszerzésben: elemzés az Európai Unió tagállamairól A projekt célja: leltárt/adattárat készíteni a közbeszerzés átláthatóságával foglalkozó projektekről, ideértve azokat az eszközöket is, amelyeket két vagy több tagállamban a közbeszerzés nyomon követésére használnak.
Manuel Garcia Rodriguez Európai közbeszerzés (2012–2022): mutatók és térképek a közbeszerzési versenyről és a kkv-k részvételéről határokon átívelő, TED-adatokon alapuló elemzés céljaira A projekt azt kívánja megvilágítani, hogy az EU-ban (és azon kívül) mely vállalatok részesülnek a legtöbb pénzforrásból közbeszerzések révén. 

 

Itt további információkkal szolgálunk a közbeszerzés átláthatóságára irányuló előkészítő intézkedésről.