Módosítási igény olyan körülmények miatt, amelyet a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre (a 2014/23/EU irányelv 43. cikke (1) bekezdésének c) pontja, a 2014/24/EU irányelv 72. cikke (1) bekezdésének c) pontja, a 2014/25/EU irányelv 89. cikke (1) bekezdésének c) pontja)
A módosítás szükségességét indokló körülmények ismertetése, és e körülmények előre nem látható jellegének magyarázata:
Felek közös és egybehangzó akaratnyilatkozatukkal - figyelemmel arra, hogy a Szerződés 4.1. pontjában az „annak rendelkezéseit Felek 2021. december 01. napjával rendelik alkalmazni” megszövegezés eltérő értelmezésekre ad lehetőséget - egyértelműsíteni kívánják a Szerződés 4.1 pontjának megszövegezését a Szerződés egyéb rendelkezései változatlanul hagyása mellett. Megrendelő e körben kifejezetten kijelenti, hogy mivel a Konzultáció lefolytatásakor és a Szerződés megkötésekor egy korábbi, 2021. november 30-ig hatályos szerződéssel rendelkezett, egyértelmű szándéka az volt a Szerződés megkötésével, hogy az alapján 2021. december 01-jétől számított 12. hónap 15. napjáig kerüljön sor a Szerződés szerinti teljesítésekre.
Felek a Kbt. 141. § (6) bekezdésére, illetőleg a Szerződés 13.1 pontjára tekintettel a Szerződést jelen szerződésmódosítás (továbbiakban: Szerződésmódosítás) útján, közös megegyezéssel módosították, tekintettel arra, hogy a módosítás nem lényeges, valamint a szerződés eredeti jellegéhez illeszkedik.
(6) A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha
a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna;
b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy
c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.