1. Committente
1.1.
Committente
Nome ufficiale: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
2. Procedura
2.1.
Procedura
Titolo: ÉNYGÖ Északi bekötő út építése
Descrizione: A közbeszerzés az alábbi építési munkák megvalósítására irányul: ÚTÉPÍTÉS: Az Északi bekötőút út építése 2x2 sávos kialakítással, 3,50 méteres sávszélességgel, 0,25 – középen 0,50 méteres – biztonsági sávval és kétoldali 2,25 méteres padkával. Az út vízelvezetését kétoldali árok biztosítja. 34+420 km sz.-ben meglévő, megmaradó mezőgazdasági keresztező földút korrekciójának kiépítése 2×1 sávos aszfaltburkolattal ellátott kialakítással, 3,50 méteres sávszélességgel, 0,25 méteres kétoldali biztonsági sávval, kétoldali 1,00 m padkával. Az út vízelvezetését oldalesésnek megfelelően egy- illetve kétoldali, részben burkolt- részben szikkasztóárok biztosítja. 100 ha Belső feltáróút építése 0+000 – 0+238,39 km sz. közötti szakaszon 2×1 sávos aszfaltburkolattal ellátott kialakítással, 3,5 – 4,21 m közötti sávszélességgel, 0,25 m biztonsági sávval. P1 jelű meglévő, megmaradó mezőgazdasági földút kiépítése szilárd burkolattal 1 sávos váltakozó irányú forgalmú, 3,50 – kitérők esetén 6,00 méteres – burkolatszélességgel. Kialakítandó a kerékpáros közlekedés biztosítására külön koronán vezetett, önálló, kétirányú kerékpárút 2,50 méteres burkolatszélességgel, egyoldali 2,00%-os oldaleséssel süllyesztett szegéllyel határolva és kétoldali 0,50 – 1,00 méteres stabilizált padkával. Kialakítandó a burkolt utak felületén keletkezett csapadékvizek elvezetését biztosító részben burkolt 1:1.5 –ös rézsűszögű, 40 cm fenékszélességű, 40/40x200 mederelemmel burkolt jellemzően 0,1-4,0% közötti esésű; részben burkolatlan, 0,50 – 1,00 méter projektelemenként változó fenékszélességű nyílt csapadékvíz elvezető árkok. MŰTÁRGYÉPÍTÉS: B.1 jelű híd Elkészítendő B.1 j híd 34+420 km sz földút korrekció átvezetése Északi bekötőút és kerékpárút felett, a bekötőút 1+205,88 km szelvényében. A híd alapozása cölöpalapokkal történik. Szerkezeti rendszere egynyílású, kéttámaszú gerendahíd. Felszerkezete FI-150 e.gy. hídgerendákkal együttdolgozó helyszíni vasbeton pályalemez. A felszerkezet a hídfőkhöz csuklóvasalással kerül bekötésre. A hídfők rejtett hídfők, párhuzamos szárnyfalakkal. A híd egyenes tengelyű, áthidalt akadály tengelyével 70,2° szöget zár be. Az alépítmények tengelyei áthidalt út tengelyével párhuzamosak. Szerkezeti magassága 1,91 – 2,01 méter. A híd szabad nyílása úttengellyel párhuzamosan 37,38 m. B.2 jelű támfal Elkészítendő B.2 j. támfal Északi bekötőút és kerékpárút között a kerékpárút 0+211 és 0+302 km szelvénye között. A támfal szerkezeti rendszere szögtámfal. Nyomvonala a kerékpárút tengelyét követi. Öt dilatációs egységre tagolódik, hossza 20+20+20+20+11 = 91 m. Magassága 3,27 – 3,56 méter között változik. A támfal síkalapozással készül. KÖZVILÁGÍTÁS: Északkeleti körforgalom csomópont északi részén – Északi bekötőút és 34+420 km sz. földút korrekció – közvilágítási hálózatott kell építeni részben az I. ütemben megvalósuló, részben a VI. ütem (100ha terület) közvilágítási hálózathoz csatlakoztatva. JELLEMZŐ MENNYISÉGEK: Útépítés • „K” terhelési osztályú 2×2 sávos aszfalt burkolatú út építése: 1.106,65 fm (16.883,85 m2) • „A” terhelési osztályú aszfalt burkolatú út építése: 753,10 fm (2771,62 m2) • „E” terhelési osztályú aszfalt burkolatú út építése: 223,32 fm (1769 m2) • Aszfalt burkolatú kerékpárút építése: 443,99 fm (1.120,92 m2) Műtárgyépítés B.1. j. HÍD • Fúrt vasbeton cölöpök (CFA-cölöp) Ø80 (16 db): 326,40 fm • Cölöpöket összefogó vasbeton gerenda: 93,63 m3 • Tömör vasbeton hídfő felmenőfal és szárnyfal: 69,63 m3 • FI-150 e.gy. hídgerenda elhelyezése: 271,60 m • Előregyártott tartókat együttdolgoztató vasbeton pályalemez: 151,54 m3 B.2. j. TÁMFAL • Vasbeton szögtámfal: 170,33 m3 • Monolit vasbeton szegély: 14,64 m3 Csapadékvíz elvezetés • Nyílt csapadékvízelvezető árok/folyóka építése: 2917,9 fm Közvilágítás hálózat • Közvilágítási hálózat építése – kábel: 325 m • Közvilágítási oszlop létesítése (lámpatesttel): 13 db A részletes és teljes műszaki tartalmat a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Identificativo della procedura: 2652ea0b-9763-4b31-96fe-035419af2246
Identificativo interno: EKR000757612022
2.1.1.
Finalità
Natura dell'appalto: Lavori
Classificazione principale (cpv): 45233120 Lavori di costruzione di strade
2.1.4.
Informazioni generali
Informazioni supplementari: BT-201 A módosítás okának leírása (folytatás): A körforgalom depóniaként történő kijelölése a vállalkozási szerződést megelőzően, a BMW Group debreceni gyáregységének kialakításáért felelős vezetőségével is egyeztetésre került. A vállalkozási szerződés teljesítési szakaszában kerültek bemutatásra a BMW bejáratát érintő terület tájépítészeti látványtervei, mely alapján megállapításra került, hogy a körforgalomba BMW által tervezett installáció az előzetes elképzelésekkel ellentétben nem megvalósítható a szerződésben rögzített mennyiségű földtömeg körforgalom középgyűrűjébe történő deponálása mellett. A nagyobb földtömeg okozta kúpos felületre nem illeszthető rá a kertészeti installáció, ahhoz sík felület szükséges. A BMW Group debreceni gyáregységének kialakításáért felelős vezetősége a fenti körülményekre tekintettel kérte, hogy a középsziget földdel való teljes feltöltése ne történjen meg (mivel a teljes földmennyiség egy kúpos formát eredményezne, míg a BMW Group koncepciójának megvalósításához sík felület szükséges), így a kimaradó 38.077 m3 földtömeg elhelyezését Megrendelőnek máshol szükséges megoldania. Ezen körülménnyel Megrendelő a szerződéskötéskor – a korábbi egyeztetésekre tekintettel – nem tudott kalkulálni, az teljes mértékben előre nem látható volt. Megrendelő a kimaradó földtömeg vonatkozásában a teljesítés helyszínének közelében más végleges felhasználási célt nem tud megjelölni, ebből kifolyólag az ideiglenes depó új helyszínének a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában álló, 0467 hrsz-i számú ingatlan került megjelölésre. Az új szállítási helyszín a vállalkozói költségvetésben az adott munkafeladatot vonatkozásában megjelölt és árazott 5 km-es szállítási távolságtól lényegesen távolabb helyezkedik el, mely feladat így értelemszerűen magasabb költség mellett biztosítható. 5. A kivitelezés során teljesítésbe bevonásra kerülő szakember személyének módosítása A szerződésmódosítás részeként módosításra kerül a vállalkozási szerződés 9) pontja 5. albekezdésében megnevezett, teljesítésbe bevonásra kerülő azon szakember, aki összesen legalább 1000 fm nyílt csapadékvízelvezető árok építésének és/vagy kivitelezésének irányításában szerzett tapasztalattal rendelkezik. Vállalkozó az ajánlatában és a szerződésben megnevezett szakember akadályoztatására tekintettel 2023. augusztus 11. napján írásban kezdeményezte a fenti tapasztalattal rendelkező személy cseréjét, mellyel egyidejűleg valamennyi alátámasztó dokumentumot benyújtott Megrendelő részére az újonnan bevonni kívánt szakember vonatkozásában. Felek megállapították, hogy a bemutatott új szakember a közbeszerzési eljárásban a szakember személyével és tapasztalatával kapcsolatban előírt valamennyi feltételnek megfelel, így megállapodtak abban, hogy a Vállalkozási szerződés 9) pontjában nevesített személy helyett a további feladatokat az új szakember látja el. A szerződésmódosítás Kbt. szerinti vizsgálata: A szerződésmódosítás 1-4., pontjaiban foglalt indokok alapján a szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (2) bekezdés szerinti jogalapnak megfelel, azzal összhangban van. A Kbt. 141. § (2) bekezdése alapján a szerződés – a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el az alábbi értékek egyikét sem a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt; b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét, valamint illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez. A Kbt. 141. § (3) bekezdése szerint a (2) bekezdést arra a szerződésmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerződés értékének változásával jár, a szerződéses jogviszony több elemét érintő módosítás esetén a módosítás azon elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek. A szerződés nem szűnt meg és nem vesztette hatályát. Jelen szerződésmódosítás a szerződés értéknek növekedésével jár. Sem az eredeti szerződés egyedi értéke, sem a szerződés módosítás eredményeként az ellenérték növekedése nem érte el az uniós értékhatárt. A szerződés szerinti eredeti ellenszolgáltatás nettó összege 1.446.722.133,-Ft, amelynek a 15%-a 217.008.320,-Ft. A jelen módosítás következtében a szerződés értéke nettó 106.620.261,-Ft-tal emelkedik, mely nem éri el az eredeti szerződés értékének 15%-át, annak mértéke mindösszesen 7,36 %. A jelen módosítással járó elmaradó és pótmunkák a szerződés általános jellegét nem változtatják meg, ahhoz illeszkednek, a Vállalkozó feladata ugyanazon munkák kivitelezése, mely az alapszerződés tárgya is volt. A módosítás keretében kizárólag olyan műszaki szükségességből felmerülő műszaki tartalom változásra kerül sor, mely a rendeltetésszerű használathoz nélkülözhetetlen. A szerződő fél személyének változása csak új közbeszerzési eljárással lenne megoldható, mely mind az időbeliség, mind a költségek tekintetében jelentős hátránnyal járna, ugyanakkor műszaki-szakmai szempontból nem is lenne ésszerű. Műszaki szempontból a feladatok egymásra épülnek, egy technológiai egységet képeznek, melyek egymástól nem elválaszthatók. A módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket sem a Megrendelő, sem a Vállalkozó kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre. Az elmaradó és a pótmunkával járó műszaki tartalmi változások a teljesítési határidőt nem befolyásolják, mert nem kritikus munkafolyamatokat érintenek. Az elmaradó munkák munkafolyamata eleve párhuzamosan került volna teljesítésre és volumene elenyésző a fő volumenhez képest. Az elmaradó műszaki tartalommal érintett munkafolyamatok olyan, a szerződés teljesítési határidejét alapvetően meghatározó időigényes munkafolyamatokkal (pl. útépítés) párhozamosan zajlanak, melyek műszaki tartalmát, így időszükségletét sem érintette az elmaradó műszaki tartalom, ezért nem indokolt a határidő tekintetében történő figyelembevétele. A kivitelezés során elmaradó műszaki tartalom nem teljes rendszerek elmaradását jelenti, hanem csupán az adott rendszer egy-egy olyan elemének elmaradását, melynek kivitelezési időszükséglete a teljes rendszer kivitelezési idejét tekintve nem meghatározó, annak elmaradása a teljes rendszer kivitelezési időszükségletét nem csökkenti. A DIF Kft. mint mérnökszervezet megállapította a felmerült pótmunkák és elmaradó tételek műszaki megalapozottságát és megfelelő árazását. A szerződésmódosítás 5. pontja szerinti szakember személyének módosítása a Kbt. 141. § (6) bekezdés rendelkezéseinek megfelel, mely alapján a Kbt. 141. § (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A Kbt. rendelkezései szerint a szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki. A Vállalkozási szerződés 9) pontjában meghatározott és korábban megajánlott legalább 1000 fm nyílt csapadékvízelvezető árok építésének és/vagy kivitelezésének irányításában szerzett tapasztalattal rendelkező szakember helyett Vállalkozó egy teljes mértékben egyenértékű kvalifikáltsággal rendelkező új szakembert jelentett be. Felek megállapították, hogy az új bejelentett szakember az előírt tapasztalattal rendelkezik, egyenértékű módon megfelel az értékelési szempontban megfogalmazott követelménynek, így a módosítás a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt előírásoknak megfelel, azaz nem minősül a szerződés lényeges módosításának.
Base giuridica:
Direttiva 2014/24/UE
5. Lotto
5.1.
Lotto: LOT-0001
Titolo: ÉNYGÖ Északi bekötő út építése
Descrizione: A közbeszerzés az alábbi építési munkák megvalósítására irányul: ÚTÉPÍTÉS: Az Északi bekötőút út építése 2x2 sávos kialakítással, 3,50 méteres sávszélességgel, 0,25 – középen 0,50 méteres – biztonsági sávval és kétoldali 2,25 méteres padkával. Az út vízelvezetését kétoldali árok biztosítja. 34+420 km sz.-ben meglévő, megmaradó mezőgazdasági keresztező földút korrekciójának kiépítése 2×1 sávos aszfaltburkolattal ellátott kialakítással, 3,50 méteres sávszélességgel, 0,25 méteres kétoldali biztonsági sávval, kétoldali 1,00 m padkával. Az út vízelvezetését oldalesésnek megfelelően egy- illetve kétoldali, részben burkolt- részben szikkasztóárok biztosítja. 100 ha Belső feltáróút építése 0+000 – 0+238,39 km sz. közötti szakaszon 2×1 sávos aszfaltburkolattal ellátott kialakítással, 3,5 – 4,21 m közötti sávszélességgel, 0,25 m biztonsági sávval. P1 jelű meglévő, megmaradó mezőgazdasági földút kiépítése szilárd burkolattal 1 sávos váltakozó irányú forgalmú, 3,50 – kitérők esetén 6,00 méteres – burkolatszélességgel. Kialakítandó a kerékpáros közlekedés biztosítására külön koronán vezetett, önálló, kétirányú kerékpárút 2,50 méteres burkolatszélességgel, egyoldali 2,00%-os oldaleséssel süllyesztett szegéllyel határolva és kétoldali 0,50 – 1,00 méteres stabilizált padkával. Kialakítandó a burkolt utak felületén keletkezett csapadékvizek elvezetését biztosító részben burkolt 1:1.5 –ös rézsűszögű, 40 cm fenékszélességű, 40/40x200 mederelemmel burkolt jellemzően 0,1-4,0% közötti esésű; részben burkolatlan, 0,50 – 1,00 méter projektelemenként változó fenékszélességű nyílt csapadékvíz elvezető árkok. MŰTÁRGYÉPÍTÉS: B.1 jelű híd Elkészítendő B.1 j híd 34+420 km sz földút korrekció átvezetése Északi bekötőút és kerékpárút felett, a bekötőút 1+205,88 km szelvényében. A híd alapozása cölöpalapokkal történik. Szerkezeti rendszere egynyílású, kéttámaszú gerendahíd. Felszerkezete FI-150 e.gy. hídgerendákkal együttdolgozó helyszíni vasbeton pályalemez. A felszerkezet a hídfőkhöz csuklóvasalással kerül bekötésre. A hídfők rejtett hídfők, párhuzamos szárnyfalakkal. A híd egyenes tengelyű, áthidalt akadály tengelyével 70,2° szöget zár be. Az alépítmények tengelyei áthidalt út tengelyével párhuzamosak. Szerkezeti magassága 1,91 – 2,01 méter. A híd szabad nyílása úttengellyel párhuzamosan 37,38 m. B.2 jelű támfal Elkészítendő B.2 j. támfal Északi bekötőút és kerékpárút között a kerékpárút 0+211 és 0+302 km szelvénye között. A támfal szerkezeti rendszere szögtámfal. Nyomvonala a kerékpárút tengelyét követi. Öt dilatációs egységre tagolódik, hossza 20+20+20+20+11 = 91 m. Magassága 3,27 – 3,56 méter között változik. A támfal síkalapozással készül. KÖZVILÁGÍTÁS: Északkeleti körforgalom csomópont északi részén – Északi bekötőút és 34+420 km sz. földút korrekció – közvilágítási hálózatott kell építeni részben az I. ütemben megvalósuló, részben a VI. ütem (100ha terület) közvilágítási hálózathoz csatlakoztatva. JELLEMZŐ MENNYISÉGEK: Útépítés • „K” terhelési osztályú 2×2 sávos aszfalt burkolatú út építése: 1.106,65 fm (16.883,85 m2) • „A” terhelési osztályú aszfalt burkolatú út építése: 753,10 fm (2771,62 m2) • „E” terhelési osztályú aszfalt burkolatú út építése: 223,32 fm (1769 m2) • Aszfalt burkolatú kerékpárút építése: 443,99 fm (1.120,92 m2) Műtárgyépítés B.1. j. HÍD • Fúrt vasbeton cölöpök (CFA-cölöp) Ø80 (16 db): 326,40 fm • Cölöpöket összefogó vasbeton gerenda: 93,63 m3 • Tömör vasbeton hídfő felmenőfal és szárnyfal: 69,63 m3 • FI-150 e.gy. hídgerenda elhelyezése: 271,60 m • Előregyártott tartókat együttdolgoztató vasbeton pályalemez: 151,54 m3 B.2. j. TÁMFAL • Vasbeton szögtámfal: 170,33 m3 • Monolit vasbeton szegély: 14,64 m3 Csapadékvíz elvezetés • Nyílt csapadékvízelvezető árok/folyóka építése: 2917,9 fm Közvilágítás hálózat • Közvilágítási hálózat építése – kábel: 325 m • Közvilágítási oszlop létesítése (lámpatesttel): 13 db A részletes és teljes műszaki tartalmat a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Identificativo interno: EKR000757612022/1
5.1.1.
Finalità
Natura dell'appalto: Lavori
Classificazione principale (cpv): 45233120 Lavori di costruzione di strade
Classificazione aggiuntiva (cpv): 45221100 Lavori di costruzione per ponti, 45231400 Lavori generali di costruzione di linee elettriche, 45232130 Lavori di costruzione di tubature per la conduzione di acqua piovana, 45247112 Lavori di costruzione di canali di drenaggio
5.1.2.
Luogo di esecuzione
Località: Debrecen
Codice postale: 4024
Paese: Ungheria
5.1.3.
Durata stimata
Durata: 270 Giorni
5.1.6.
Informazioni generali
Progetto di appalto non finanziato con fondi UE
L'appalto è soggetto all'accordo sugli appalti pubblici (AAP): sì
5.1.12.
Condizioni di appalto
Condizioni contrattuali:
L'esecuzione dell'appalto deve avvenire nel contesto di programmi di lavoro protetti: No
Fatturazione elettronica: Obbligatoria
Si farà ricorso all'ordinazione elettronica: no
Sarà utilizzato il pagamento elettronico: sì
Forma giuridica che deve essere assunta da un gruppo di offerenti cui viene aggiudicato un appalto: Ajánlatkérő kizárja a gazdálkodó szervezet létrehozását. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen aláírt megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban részletezett minimális tartalommal.
Accordo finanziario: A nyertes ajánlattevő kérheti az - áfa nélkül számított - teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg, de legfeljebb 250 millió forint előlegként történő kifizetését. Az előleget a Vállalkozó a végszámlában köteles elszámolni. Ajánlatkérő tartalékkeretet nem biztosít. A kivitelezés során 5 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására van lehetőség. Ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően a szabályszerűen kiállított számlát a kézhezvételtől számított 30 napon belül egyenlíti ki a nyertes ajánlattevő bankszámlájára történő banki átutalással, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései alapján. Amennyiben nyertes ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a 322/2015. (X.30.) Korm.rendelet 32/A. §-a alkalmazandó a kifizetés során. A fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
5.1.16.
Ulteriori informazioni, mediazione e ricorsi
Organizzazione competente per i ricorsi: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Informazioni sui termini per il riesame: A Kbt. 148. § szerint.
Organizzazione alla quale rivolgersi per informazioni complementari sulla procedura di appalto: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Organizzazione alla quale rivolgersi per informazioni complementari sulle procedure di ricorso: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
TED eSender: Közbeszerzési Hatóság
6. Risultati
Valore di tutti i contratti assegnati in questo avviso: 1 446 722 133,00 HUF
6.1.
Risultati: identificativo del lotto: LOT-0001
6.1.2.
Informazioni sui vincitori
Vincitore:
Responsabile della parte offerente: "NAGYMESTER ÉPÍTŐ" Korlátolt Felelősségű Társaság
Nome ufficiale: "NAGYMESTER ÉPÍTŐ" Korlátolt Felelősségű Társaság
Offerta:
Identificativo dell'offerta: EKR000757612022/2022
Identificativo del lotto o gruppo di lotti: LOT-0001
Valore dell'offerta: 1 446 722 133,00 HUF
Concessione: valore:
Subappalto: Sì
Il valore del subappalto è noto: no
La percentuale del subappalto è nota: no
Descrizione: - Geodéziai munkák egyes részfeladatai -Tervezési munkák (tervek, dokumentációk készítése, engedélyeztetések, tervezői művezetés és egyéb kapcsolódó járulékos munkák) – egyes részfeladatai -Szakfelügyeletek és lőszermentesítése, régészet és egyéb kapcsolódó járulékos munkák – egyes részfeladatai -Ideiglenes építések egyes részfeladatai -Útépítés- Északi bekötőút, Északi bekötőút menti kerékpárútépítés és földút korrekciók (út-, kerékpárút építései, korrekciós munkák és egyéb kapcsolódó járulékos munkái) – egyes részfeladatai -Csapadékvíz elvezetés – csatornaépítések (közmű csatornaépítések, műtárgyak, aknák építése, vízépítési munkák és egyéb, kapcsolódó, járulékos munkák) – egyes részfeladatai -Híd- és műtárgyépítés, B.1 Híd és B.2. Támfalépítés (híd-, műtárgy-, szerkezet-, támfalépítés és egyéb kapcsolódó járulékos munkák) – egyes részfeladatai -Fakivágás és növénytelepítés (kertészeti munkák és egyéb kapcsolódó járulékos munkák) – egyes részfeladatai -Közvilágítási hálózat (út-, közvilágítás, távilágítás, elektromos munkák, és egyéb kapcsolódó járulékos munkák) – egyes részfeladatai -Szükség esetén állapotelvételek, közműkiváltások, védelembehelyezések, csatlakozások rákötések, víztelenítés, dúcolás – egyes részfeladatai -Ideiglenes melléklétesítmények egyes részfeladatai -Előkészítő, fel/levonulási munkák, irodák biztosítása, energiaellátás, ideiglenes melléklétesítmények, EU arculati-, depóniahelykialakítási munkák szállítási útvonalat – egyes részfeladatai -Bontási, szállítási, helyreállítási munkák – egyes részfeladatai -Irtás-, föld- és sziklamunkák – egyes részfeladatai -Helyszíni beton és vasbeton-, műtárgy-, akna-építési, alapozási-, vízépítési munkák, műtárgy és út tartozékok, zsaluzásiállványozási, szakipari, lakatos, daruzási és egyéb kapcsolódó járulékos munkák –egyes részfeladatai -Útépítési és forgalomtechnikai munkák, forgalomtechnikai berendezések és egyéb kapcsolódó járulékos munkák – egyes részfeladatai -Közműépítési munkák, szivárgók, vízelvezetés és egyéb kapcsolódó járulékos munkák – egyes részfeladatai -Minőségbiztosítás-, minőség-ellenőrzés-, mérések, vizsgálatok, próbák, mosatások, laborvizsgálatok, próbaterhelések, mérési jegyzőkönyvek, dokumentációk, biztonság-, egészség-, munka- és tűzvédelmi munkák - egyes részfeladatai -Őrzés, vagyonvédelem, biztosítások, garanciák - egyes részfeladatai -Egyéb kiegészítő járulékos munkák - egyes részfeladatai -Előkészítő, területelőkészítő, befejező és rekultivációs, kertészeti munkák - egyes részfeladatai -Kármentesítés, hulladék és veszélyes hulladék szállítása, kezelési munkáinak - egyes részfeladatai
Informazioni sull'appalto:
Identificativo dell'appalto: 1
Titolo: ÉNYGÖ Északi bekötő út építése
Data di selezione del vincitore: 22/12/2022
Data di conclusione dell'appalto: 20/02/2023
6.1.4.
Informazioni statistiche:
Tipo di presunta irregolarità: Altra
Numero dei ricorsi al committente: 1
Sintesi delle domande di riesame ricevute dal committente
Numero di denuncianti: 1
7. Modifica
7.1.
Modifica
Identificatore dell'avviso di aggiudicazione del contratto precedente: 131336-2023
Motivo della modifica: Necessità di ulteriori lavori, forniture e servizi eseguiti dall'appaltatore originale.
Descrizione: A szerződés tárgyát képező építési beruházás kivitelezése során olyan – az alábbiakban részletezett – műszaki-szakmai körülmények merültek fel, melyek a szerződés módosítását teszik szükségessé. 1. M35 autópálya és az északi bekötőút melletti vadvédő kerítés eltérő nyomvonalon, és magasságban történő építése 0+450 - 0+560 km szelvények között A kivitelezés tárgyát képező útszakasz építési munkálatainak része volt az északi bekötőút és az M35 autópálya közötti szakaszon vadvédő kerítés építése a 0+450 - 0+560 km szelvények között. Megrendelőnek a szerződés tárgyát képező építési beruházás tervezési fázisában, és a kivitelezés megkezdése előtt is szükséges volt az érintett útkezelők hozzájárulásának megszerzése. A tervezési szakaszban az autópályák üzemeltetését végző szervezet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. volt, mely 2020. április 28. napján kiadta a közútkezelői hozzájárulást a projektelem tekintetében. A kivitelezés megkezdése előtt az autópálya üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vette át. Ebből kifolyólag a kiviteli tervek elfogadását újból el kellett végeztetni Megrendelőnek. Az MKIF 2023. május 02. napján adta ki a közútkezelői hozzájárulását. Az útépítések engedélyezéséért és forgalomba helyezésért felelős Közlekedési Hatóság 2023. szeptember 11. napján helyszíni szemlét tartott a munkaterületen, melyen felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi közútkezelői hozzájárulással érintett kerítés és a mellette párhuzamosan futó kerékpárút magassági vonalvezetése nem optimális. Erre tekintettel a Megrendelő módosíttatta a projektelem terveit, így a végleges fedvénytervet az MKIF 2023.október 25-én, a Közlekedési Hatóság pedig 2023. november 14. napján hagyta jóvá. 2. P1 jelű mezőgazdasági út melletti P1-SZ-1 jelű árok 0+721,91 km. szelvényében tervezett Á1 jelű DN300 ÜPE áteresz megépítésének elmaradása A kiadott műszaki dokumentáció részét képezte az M35 jelű autópálya keleti oldalán lévő P1 jelű mezőgazdasági út aszfaltburkolattal történő kiépítése, melyhez megtervezésre került annak keleti oldalán a P1-SZ-1 jelű csapadékvíz elvezető árok, illetve a 0+721, 91 km szelvényben egy hozzá tartozó Á1 jelű DN300-as áteresz. Az áteresz a csapadékvíz elvezető árokból való lefolyást biztosította volna az M35 jelű autópálya keleti oldalán lévő árokba. A fejlesztési terület, szerződéskötést követően egyéb helyi és országos beruházási projektek keretében megvalósult infrastruktúra fejlesztések eredményeként megváltozott helyszíni adottságaira tekintettel Megrendelő kérte a Tervezőtől az áteresz szükségességének felülvizsgálatát, tekintettel arra, hogy amennyiben a kiegyenlítő áteresz elhagyható, úgy egy olcsóbb és műszakilag elégséges megoldás kerülhet kiépítésre. A projektelem tervezője 2023. szeptember 06. napján kelt levelében nyilatkozott arról, hogy az Á1 jelű DN300 nagyságú áteresz megépítésének esetleges elmaradása az út-és vízépítési létesítmények rendeltetésszerű használatát nem befolyásolja. 3. ÉÉ-I-1. jelű levezető árok 0+944.7 – 0+950.000 km. szelvény között található 54. jelzésű DN800 ÜPE áteresz megépítésének elmaradása Jelen szerződés keretében történő kivitelezéssel érintett úgynevezett Bajor út az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet északi részén, a 100 ha nagyságú, - az ÉNYGÖ 400 ha nagyságú fejlesztési területén létesülő BMW gyárhoz kapcsolódó - leendő beszállítók elhelyezéséhez szükséges terület (a továbbiakban: beszállítói park) keleti oldalán helyezkedik el. A Megrendelő 2021. március 12. napján a beszállítói park vonatkozásában tervezésre irányuló közbeszerzési eljárást írt ki, melynek a tervezési programja tartalmazta a koncepcióterv elkészítését területkiosztással, hozzá kapcsolódó út és egyéb közmű infrastruktúrával kiviteli terv szintig. A tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményeként 2021. június 09. napján tervezési szerződés került aláírásra, mely 2022. november 25-én került teljesítésre. A jelen vállalkozási szerződés alapját képező közbeszerzési eljárás 2022. május 27. napján került elindításra. A vállalkozási szerződéses feladatok részét képezi a főpálya 0+944.7 km szelvény környezetében a beszállítói park infrastruktúra fejlesztése részeként későbbiekben kiépítésre kerülő tűzcsap alépítményét képező földmag megépítése, továbbá a tűzcsap megközelíthetősége érdekében egy áteresz létesítése a nyílt csapadékvíz elvezető árkon. A beszállítói park tervezése vált csak nyilvánvalóvá, hogy annak ellátását biztosító ivóvíz körvezeték nem a tárgyi vállalkozási szerződés keretében végzett munkák kivitelezési területén kerül megépítésre, így a földmag és az áteresz megépítése is okafogyottá vált. 4. A kivitelezési feladat részét képező meglévő humuszdepóniából elszállítandó földtömeg szállítási távolságának módosulása A szerződés alapján Vállalkozó feladatát képezi, az ÉNYGÖ területén más kivitelezésekből származó, de jelen kivitelezés munkaterületén, illetve annak közelében deponált 70.000 m3 mennyiségű humuszos termőföld szállítása és elterítése 5 kilométer távolságon belül. A földanyag elhelyezésére a műszaki dokumentációban az ÉNYGÖ területen elhelyezkedő 0253/5 helyrajzi számú ingatlan került kijelölésre, azon belül is a BMW Group debreceni gyáregységének főbejáratánál lévő, déli kb. 200 méter átmérőjű körgeomteriás csomópont (körforgalom) közepe a következő műszaki-szakmai okokra is figyelemmel. Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) MK rendelet szerint a többsávos körforgalmakat (a déli körgeometriás csomópont jelenleg 2 sávos, de 3 sávosra bővíthető) kiemelt, át nem járható középszigettel kell kialakítani. Az átjárhatóság megakadályozásának érdekében épített középszigetet kell kialakítani. A körforgalom középszigetének kúpos kialakítása hangsúlyozza a csomópont észrevehetőségét, előreláthatóságot, továbbá alkalmazása sebességcsökkentő hatású. Karakterkotlás miatt folytatás a BT-300 (VI.3) További információk) mezőben.
7.1.1.
Modifica
Descrizione delle modifiche: A szerződésmódosítás egyes elemeinek részletezése: 1. M35 autópálya és az északi bekötőút melletti vadvédő kerítés eltérő nyomvonalon, és magasságban történő építése 0+450 - 0+560 km szelvények között: A műszaki tartalom változás elmaradó és pótmunkákat egyaránt indukál. A vállalkozói költségvetés alapján elmaradó munkaként jelentkezik nettó 261.000,-Ft. Az elmaradó munka mellett a vállalkozói pótmunka összege nettó 6.567.477,-Ft. A műszaki tartalom változás többletköltsége nettó 6.306.477,-Ft, mely összeggel a vállalkozói díj emelése indokolt. Az elmaradó munka értéke a vállalkozási szerződés részét képező költségvetés egységárai alapján került meghatározásra, míg az új műszaki tartalom költségét a Vállalkozó által benyújtott költségvetés alapozza meg, mely értékének megfelelősége és a piaci árakhoz történő igazodása indikatív ajánlatok bekérésével is alátámasztásra került. 2. P1 jelű mezőgazdasági út melletti P1-SZ-1 jelű árok 0+721,91 km. szelvényében tervezett Á1 jelű DN300 ÜPE áteresz megépítésének elmaradása: Az elmaradó munka értéke a vállalkozási szerződés részét képező költségvetési egységárai alapján nettó 4.136.290,-Ft. Az elmaradó munka értékével a vállalkozói díj csökkentése indokolt. 3. ÉÉ-I-1. jelű levezető árok 0+944.7 – 0+950.000 km. szelvény között található 54. jelzésű DN800 ÜPE áteresz megépítésének elmaradása: Az elmaradó munka értéke a vállalkozási szerződés részét képező költségvetési egységárai alapján nettó 2.241.680,-Ft. Az elmaradó munka értékével a vállalkozói díj csökkentése indokolt. 4. A kivitelezési feladat részét képező meglévő humuszdepóniából elszállítandó földtömeg szállítási távolságának módosulása: A műszaki tartalom változás elmaradó és pótmunkákat egyaránt indukál. A vállalkozói költségvetés alapján elmaradó munkaként jelentkezik 38.077 m3 mennyiség, mely az árazott költségvetés egységára alapján nettó 39.028.925,-Ft. Az elmaradó munka mellett pótmunkaként jelentkezik ugyanezen földmennyiség 15 km távolságig történő szállítása és elterítése, mely a vállalkozói pótmunka költségvetés alapján nettó 145.720.679,-Ft. A műszaki tartalom változás többletköltsége nettó 106.691.754,-Ft, mely összeggel a vállalkozói díj emelése indokolt. Az elmaradó munkák értéke a vállalkozási szerződés részét képező költségvetés egységárai alapján került meghatározásra, míg az új műszaki tartalom költségét a Vállalkozó által benyújtott költségvetés alapozza meg, mely értékének megfelelősége és a piaci árakhoz történő igazodása indikatív ajánlatok bekérésével is alátámasztásra került. 5. A kivitelezés során teljesítésbe bevonásra kerülő szakember személyének módosítása: A szerződésmódosítás részeként módosításra kerül a vállalkozási szerződés 9) pontja 5. albekezdésében megnevezett, teljesítésbe bevonásra kerülő azon szakember, aki összesen legalább 1000 fm nyílt csapadékvízelvezető árok építésének és/vagy kivitelezésének irányításában szerzett tapasztalattal rendelkezik. Vállalkozó az ajánlatában és a szerződésben megnevezett szakember akadályoztatására tekintettel 2023. augusztus 11. napján írásban kezdeményezte a fenti tapasztalattal rendelkező személy cseréjét, mellyel egyidejűleg valamennyi alátámasztó dokumentumot benyújtott Megrendelő részére az újonnan bevonni kívánt szakember vonatkozásában. Felek megállapították, hogy a bemutatott új szakember a közbeszerzési eljárásban a szakember személyével és tapasztalatával kapcsolatban előírt valamennyi feltételnek megfelel, így megállapodtak abban, hogy a Vállalkozási szerződés 9) pontjában nevesített személy helyett a további feladatokat az új szakember látja el. A fenti műszaki tartalom-változás többletköltsége mindösszesen: nettó 106.620.261 Ft. A szerződésmódosítás tartalma: Felek a 2023. február 20. napján kötött vállalkozási szerződést az alábbiak szerint módosítják: 1. A szerződés mellékletét képező műszaki tartalom jelen szerződésmódosítás melléklete szerinti műszaki tartalommal illetve költségkimutatások tartalmával módosul. 2. A Szerződés 2) pontjában szereplő, vállalkozási átalánydíj az alábbiak szerint módosul: Eredeti szövegrész: A vállalkozási átalánydíj összege: Nettó összesen: 1.446.722.133 Ft Módosítással belépő szövegrész: A vállalkozási átalánydíj összege: Nettó összesen: 1.553.342.394 Ft 3. A Szerződés 9) pontjának 5. albekezdésében meghatározott szakember személye módosul. A szerződés módosításának időpontja: 2024.05.31.
Identificativo della sezione: CON-0001
8. Organizzazioni
8.1.
ORG-0001
Nome ufficiale: Közbeszerzési Hatóság
Numero di registrazione: EKRSZ_40664534
Indirizzo postale: Riadó utca 5.
Località: Budapest
Codice postale: 1026
Suddivisione del paese (NUTS): Budapest (HU110)
Paese: Ungheria
Telefono: +36 18828635
Ruoli di questa organizzazione:
TED eSender
8.1.
ORG-0002
Nome ufficiale: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Numero di registrazione: 15735588209
Indirizzo postale: Piac Utca 20.
Località: Debrecen
Codice postale: 4024
Suddivisione del paese (NUTS): Hajdú-Bihar (HU321)
Paese: Ungheria
Referente: Paróczai Bernadett
Telefono: +36 52511550
Fax: +36 52511552
Ruoli di questa organizzazione:
Organizzazione alla quale rivolgersi per informazioni complementari sulla procedura di appalto
8.1.
ORG-0004
Nome ufficiale: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Numero di registrazione: 15329190-2-41
Indirizzo postale: Riadó u. 5
Località: Budapest
Codice postale: 1026
Suddivisione del paese (NUTS): Budapest (HU110)
Paese: Ungheria
Telefono: +36 18828592
Fax: +36 18828593
Ruoli di questa organizzazione:
Organizzazione competente per i ricorsi
8.1.
ORG-0005
Nome ufficiale: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Numero di registrazione: 15329190-2-41
Indirizzo postale: Riadó u. 5
Località: Budapest
Codice postale: 1026
Suddivisione del paese (NUTS): Budapest (HU110)
Paese: Ungheria
Telefono: +36 18828592
Fax: +36 18828593
Ruoli di questa organizzazione:
Organizzazione alla quale rivolgersi per informazioni complementari sulle procedure di ricorso
8.1.
ORG-0003
Nome ufficiale: "NAGYMESTER ÉPÍTŐ" Korlátolt Felelősségű Társaság
Numero di registrazione: 29037852209
Indirizzo postale: Richter Gedeon Utca 33
Località: Debrecen
Codice postale: 4031
Suddivisione del paese (NUTS): Hajdú-Bihar (HU321)
Paese: Ungheria
Telefono: +36 76540060
Fax: +36 76540061
Ruoli di questa organizzazione:
Offerente
Capofila
Vincitore di questi lotti: LOT-0001
Informazioni sull'avviso
Identificativo/versione dell'avviso: f55f911f-666c-42f9-b16a-ed757f0f932a - 02
Tipo di formulario: Modifica dell'appalto
Tipo di avviso: Avviso di modifica di un appalto
Sottotipo di avviso: 38
Data di trasmissione dell'avviso: 10/06/2024 10:40:52 (UTC+2)
Data di trasmissione da parte dell'eSender dell'avviso o bando: 06/06/2024 13:34:57 (UTC+2)
Lingue in cui il presente avviso è ufficialmente disponibile: ungherese
Numero di pubblicazione dell'avviso: 343406-2024
Numero dell'edizione della GU S: 112/2024
Data di pubblicazione: 11/06/2024