A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek -
adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek/személynek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia,
hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész
„α: szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ESPD-t a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot
benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
M/1. Ajánlattevőnek Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására ismertetnie kell a 321/2015.
(X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 év (72 hónap) legjelentősebb, az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített
legjelentősebb tervezési szolgáltatás(oka)t, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésében
foglaltak szerint az alábbi tartalommal:
- a teljesítés ideje (teljesítés kezdő és befejező időpontja-év, hónap, nap pontossággal),
- a szerződést kötő másik fél neve, az információt adó neve, elérhetősége (telefon és/vagy e-mail cím),
- a tervezési szolgáltatás tárgya és mennyisége, az elvégzett munkarészek bemutatása olyan részletességgel,
hogy annak alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen,
- nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, a 22. § (4)-(5) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó.
A bemutatott referenciákkal szemben követelmény, hogy befejezett, szerződésszerűen teljesített szolgáltatásra vonatkozzon, és a teljesítés időpontja a vizsgált időszakra essen. A Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján ajánlatkérő előírja, hogy a referenciák tekintetében a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett szolgáltatásokat vesz figyelembe.
M/2.
Ajánlattevőnek/ kapacitást nyújtó szervezetnek (személynek) a Kbt. 69. § (7) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján az ajánlatban csatolnia kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, valamint nyilatkozni szükséges, hogy milyen pozícióra kívánja igénybe venni a megnevezett szakembert (szervezetet).
Az ajánlatban minden esetben csatolandó a szakember (szervezet) által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata.
i) Amennyiben a bemutatott szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor meg kell adnia a jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartási számot, a jogosultság kódját, annak megszerzésének első időpontját, és az azt nyilvántartó honlap pontos elérhetőségi útvonalát.
ii) Amennyiben a bemutatott szakember nem rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor csatolni kell a szakember(ek) által aláírt szakmai önéletrajzát (év/hónap bontásban, a konkrét végzett tevékenység megjelölésével), amelyből a szakmai tapasztalatra (a jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatra) vonatkozó alkalmasság megállapítható, továbbá a szakember(ek) végzettségét, képzettségét érvényesen és hatályosan igazoló dokumentumok egyszerű másolatát.
M/2 a) vagy M/2 b) szakember esetében a projektvezetői és/vagy projektvezető helyettesi gyakorlat igazolására csatolni kell a szakember által aláírt szakmai önéletrajzot (év/hónap bontásban, a konkrét végzett tevékenység megjelölésével), amelyből a szakmai tapasztalatra vonatkozó alkalmasság megállapítható.
A projektvezetői és/vagy projektvezető helyettesi gyakorlat, valamint az ii) szerinti esetben a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Ajánlatkérő a szakmai tapasztalat alatt az előírt végzettségbeli és tapasztalati követelményeknek megfelelő munkakörben végzett munkavégzésen alapuló gyakorlatot érti. Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott. Az előírt képesítési, jogosultsági követelmények tekintetében a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell. A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt, hogy a jogosultságok megszerzését legkésőbb a szerződéskötés időpontjára írja elő, a
jogosultsággal való rendelkezés a szerződéskötés feltétele, mely kapcsán az ajánlatban kötelezően csatolandó Ajánlattevő nyilatkozata. A jogosultság megszerzésének elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül, mely esetben Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4) bekezdésére.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, 22. § (5) bekezdés, a 24. § (5) bek. és a Kbt.
65. § (6)-(7), (9), (11)-(12) bek., a 67. § (3) bek., a 69. § (11)-(11a) bek. és a 140. § (9) bek. alkalmazására. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bek. szerint felelhetnek meg. Ajánlattevő az előírt M/1 és M/2 alk, követelménynek a Kbt. 65. § (7) bek. foglaltaknak megfelelően bármely más szervezet (személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), amennyiben nem rendelkezik legalább az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban)
a) min. 1 db, közúttól elkülönített vasút (magas- és/vagy kéreg- és vagy mélyvezetésű vasút (metró)) és/vagy helyiérdekű vasút (HÉV) és/vagy OVSZ I. szerinti és/vagy ezzel egyenértékű országos közforgalmú vasút hatósági engedéllyel rendelkező engedélyezési terveinek, és/vagy üzemeltetői jóváhagyással rendelkező kiviteli terveinek, és/vagy hatósági engedéllyel rendelkező engedélyezési terven és/vagy üzemeltetői jóváhagyással rendelkező kiviteli terven alapuló tenderterveinek elkészítése tárgyú referenciával az alábbiak szerint:
- minimum 2 km (2000 m) - vasúti vontatási áramellátást is magába foglaló - vasúti pálya felújítást és/vagy új építést és
- környezetvédelmi alátámasztó munkarész elkészítését és/vagy környezetvédelmi engedélyezési dokumentáció elkészítését és
- minimum 1 km (1000 m) nyíltvonali pályaszakasz elektronikus biztosítóberendezés tervezését és/vagy legalább 1 db állomás elektronikus biztosítóberendezésének tervezését.
OVSZ I. szerinti országos közforgalmú vasút alatt Ajánlatkérő a hagyományos vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságáról szóló 103 /2003. (XII. 27.) GKM rendelet 4. sz. melléklete szerinti definíciót érti.
Egyenértékűnek tekinthetőek azok a referenciák, amelyek tárgya az Európai Unió és/vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagországában hatályos nemzeti szabvány szerinti országos közforgalmú vasúthoz kapcsolódóak a fenti feltételek szerint.
b) min. 1 db vasutat keresztező közúti vagy vasúti alul- vagy felüljáró műtárgy hatósági engedéllyel rendelkező engedélyezési terveinek, és/vagy üzemeltetői jóváhagyással rendelkező kiviteli terveinek, és/vagy hatósági engedéllyel rendelkező engedélyezési terven és/vagy üzemeltetői jóváhagyással rendelkező kiviteli terven alapuló tenderterveinek elkészítése tárgyú referenciával.
Az M/1 a) pont szerinti követelmény maximum 5 db referenciával igazolható. Adott esetben egy referenciával több pont is igazolható, amennyiben az teljesíti az adott alkalmassági minimum feltételeknek való megfelelést.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
a) legalább 1 fő tervező szakember, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „KÉ-VA” jogosultsággal vagy jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
b) legalább 1 fő tervező szakember, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti "KÉ-VV" jogosultsággal vagy jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
c) legalább 1 fő tervező szakember, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti "T" jogosultsággal vagy jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
d) legalább 1 fő szakember, aki a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet szerinti "SZKV" jogosultsággal vagy jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Ajánlatkérő biztosítja a szakemberek közötti átfedést teljes mértékben. A nevesített szakembereknek a szerződés teljesítésében részt kell venniük.
Ajánlatkérő jelzi, hogy a szerződéskötés feltétele, hogy az M/2 a)-c) szakemberek rendelkezzenek a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet, valamint M/2 d) szakember a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet szerinti, (vagy azzal egyenértékű) érvényes jogosultsággal, továbbá az illetékes szakmai kamara névjegyzékében a fenti jogosultsággal szerepeljenek.